Az előző bejegyzés anyutól származott. Most martina beszél. tizennégy éves vagyok, és tulajdonképpen én vagyok az akinek mondhatnak bármit, soha nem fognak tudni lebeszélni Ausztráliáról.
most le szeretném írni hogyan jutottunk el idáig. Odáig hogy szinte az egész család ( tisztelet a kivételnek ) benne van a kiköltözésben. Ha nem érdekel nem fontos nem kell végig olvasni. (:

Talán nekem jutott eszembe legelőször az ötlet. Két éve ( hetedik osztály elején ), hogy én ki szeretnék menni tanulni Ausztráliába. "Persze csak egyetemre" mondtam gyorsan utána ha témánál voltunk, mert Sokan annyira hülyének néztek emiatt.  hetedik elején vagyok és már most tervezgetem az egyetemet. meg hogy tuti nem jön össze neki. álmodozzon csak haggyad a gyereket! dehát én akármennyire is komolytalannak hangzik, én elterveztem miből lesz meg a pénzem erre, ha nem jönne össze az ösztöndíj, miből fogok kiutazni, hol fogok lakni, melyik városba megyek, és hogy melyik parton fogok sokat lógni. Kerestem is sok egyetemet. ez így ment hetedik végéig. Nem is emlékszem már az okára, de valamiért, anya is kezdett barátkozni az ötlettel. "Ha tényleg kimész Ausztráliába, vigyél engem is! én nem bírom itt továb... " Persze nekem semmi ellenvetésem nem volt. azon a nyáron pangott ez a téma, de szeptember elején, hirtelen a szüleimnek elege lett ( nem is tudom, talán az anyagi helyzetek miatt, de nem akarok ebbe belebonyolódni ) és nem akarták tovább ezt tűrni. Igazán csak anya volt felháborodva és kibukva, tehát vele ketten ( a csajok ) először csak havonta egyszer, majd hetente, majd naponta és a végén ( azaz most ) már egész nap csak Ausztráliáról beszéltünk/beszélünk. Elgondolkodtunk hogy mit hogy csinálnánk, és hogy talán egy kicsit jobb lenne. Nagy nehezen de apa is beadta a derekát. Már az egész család elszántan tervezgette a kiköltözést, egyedül az én kedves öcsém nem. sokat kérdezzük "mi a bajod Ausztráliával?" " Nem tom... Nem akarok kimenni és kész!" hát jó. mindig ráhagyjuk... Szarlesz neki hogy nem fog tudni semmit az egészről és csak jön a család után... hívjuk hogy nézelődjön velünk, de nem, őt nem érdekli ez a téma!. hát jó. ahogy akarja.

az én "feladatom" ( tulajdonképpen nem is feladatom, csak szívesen csinálom ) az hogy nézelődök házak után, nézem már magamnak a sulikat, (hiszen mostmár nem csak egyetemek felől érdeklődök hanem középiskolák iránt is. ) és rakosgatom fel a Vaterára a kisebb dolgokat ( síléc, korcsolya, cd tartók ... stb. ). Nagyon boldog vagyok hogy eljutottunk idáig. Anya is tudja igazán hogy nagyon nehéz lesz a kezdet, de szembenéz vele, és nem futamodik meg.  ő és apa voltak kint Afrikában, mert azt tervezték kitelepednek ( ez volt 1996 körül ) de sajnos anyukámnak óriási honvágya volt és ezért haza kellett jönni, úgy hogy előtte eladtak mindent. és ebbe a mindenbe beletartozik a mosogép, a lemezek, a hangfalak és legutolsó vízforraló is.

nem csodálom hogy apa fél anyától, és a bekövetkező honvágytól, de ez most más! ott leszünk neki mi is, megtudja velünk beszélni a problémáit, ott lesz ai internet ami némiképp segíti még a kapcsolattartást, és hát a családnak össze kell majd tartania, hiszen először nem lesznek barátaink, és senkink ott...

Tehát, ez van. remélem hogy tényleg könnyebb lesz, és remélem hogy a vízum nem tart sokáig... Apának kitűztem egy időpontot a döntésre ( mint már irta anya az előző bejegyzésben ) szeptember elsején meg kell mondania jön vagy nem jön :P merthát ennyi felkészülés után én már anyával ketten is kimegyek :P nem érdekel semmi. :DDD

najó. nem jutottam el addig ameddig el akartam , de majd a következőben leirok mindent. Apa szeretné elfoglalni a gépet. INFORMÁCIÓ GYŰJTÉS miatt. hát. ez már megszállottság. Az én agyam nem tudna ennyi információt befogadni... :DDD kilökné. túl sok lenne. :||

megyek már.

Sziasztok ( ha esetleg valaki olvasta volna )
Martina.

sosem gondoltam volna, hogy én is blogírásra adom fejem, de elérkezettnek láttam az időt, hogy MOST megtegyem.

a hétvégén felbolydult körülöttünk az élet, meghirdettük a házunkat, de sajnos olyan nyomott áron tudtuk csak megkötni az ingatlanközvetítővel a szerződést, hogy magunk is megijedtünk tőle. akkor már éreztem, hogy nem kerülhetem el sorsomat, blogot kell nyissak annak érdekében, hogy ha mások is hasonló tervekkel kivándorlásra adják fejüket, nyomon tudják követni lépéseinket a kezdetektől.

szóval:

Dean még mindig nem döntötte el, hogy ragaszkodik-e kitartóan a kis mézeskalács házikónkban eltöltött,egyre inkább nehézségekkel küdő életünkhöz, avagy belevág életünk második legnagyobb változtatásába. (egyszer már megpróbáltuk külföldön az életet, de a honvágy kegyetlen volt, és még az internet csodái is csak kibontakozóban voltak (nem volt skype,chat,email..)ezért visszakoztunk, és itthon rendezkedtünk be az életre. magyarországon sincs otthon,mégis megviseli, ha kis kertjét fel kell számolnia,általa ültetett fákat ,kis kapáját -melyhez ragaszkodik - itt kell hagynia.  

megértem, én is nehezen szánom rá magam, gondolkodom és gondolkodom, de sajnos nincs más választás, kis családunk Ausztráliában kell megvesse lábát.Miért pont Ausztrália? ez abból is adódik, hogy Dean bizonyos szélességi fokhoz köti az esetleges letelepedési helyszínt.(kicsit fázós, afrikai lévén nehezen viseli a fogvicsorító hideget, sőt nyáron a dunyha lecserélése is kisebb megfázással jár...) másrészt a gazdasági növekedés remélhetőleg megmarad, sőt tovább szárnyal.

Párom ezerszer képes körüljárni a témákat, még mindig az információgyűjtés időszakában van, de kitűzte határidőül szeptember 1-ét, addig igennel vagy nemmel de dönteni fog.mindegy, a blog már megvan, lehet írogatni határtalanul.